Barabás Tamás

társelnök, ügyvezető @ Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége

Közgazdaságtani és számviteli tanulmányait mind vállalati, mind államháztartási területen elvégezte, elsők között szerzett Európai Uniós szakirányon közgazdász diplomát, majd EU-s tanácsadói akkreditációt. Diplomái megszerzését követően tanulmányait pályázati, projektmenedzsment, majd nemzetközi controlling menedzserként folytatta. Karrierjét az első hazai pályázatíró cégnél kezdte, ahol 24 évesen már középvezetőként egy 28 fős csapatért felelt. 26 évesen alapította meg saját vállalkozását, akkor egy svájci befektetőcsoport bevonásával, melyet későbbiekben kivásárolt. Vállalkozása a ProjectMine Kft 2021-ig aktív részese volt és alakította a hazai és nemzetközi projektfinanszírozási tanácsadási, projektmenedzsment területet. Ezen 15 éves időszakban maga és kollégái 1000 projektnél is több tervezésében és megvalósításában működött közre. Részt vett egy olaszországi turisztikai tanácsadó vállalkozás alapításában, start-up forrás bevonásában is, valamint 10 éven át marketing, PR és projekt kommunikációs területen külön társaságot vezetett. 2017 óta a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) induló vállalkozások szekciójának elnöke, majd a szervezet 1 milliárd Ft értékű kiemelt projektjének menedzselésével is megbízták. 2021-től a VOSZ Társelnöki tisztségét és a VOSZ Budapesti és Pest Vármegyei Regionális Szervezetének elnökségi tagságát kapta meg. A VOSZ Magyarország legnagyobb munkáltatói és vállalkozói érdekképviseleti szervezete, mely több mint 25 ezer saját és társult szervezeteivel 60 ezer vállalkozói tagot képvisel. Társelnökként a szervezet vállalkozásfejlesztési és szolgáltatási területeit koordinálja, melyre 2023-ban a VOSZ Vállalkozásfejlesztési Kft-t is létrehozták, ennek ügyvezetője lett. Mindemellett a hazai ESG ágazat kiépülésével tulajdonosként és igazgatósági tagként részt vett a KAVOSZ E-Green Zrt megalapításában a KAVOSZ Zrt-vel és az MKIK-val közös ESG és fenntarthatósági szakmai tevékenység megalapozása érdekében. A Magyar ESG Szövetség Társelnöke. Életútja során számos bizottságban végzett szakértői munkát, mint például a Projektmenedzsment Bizottság, GINOP/GINOP+, KEHOP+/VOP+/HET Monitoring Bizottságok. A Projektmenedzsment Kiválósági Tábla tagja, 2024-ben elnöke. Munkája elismeréseként 2016. „Év vállalkozója”, majd 2021-ben „Magyar Gazdaságért” díjban részesült.

Előadásai

  • Miként segíti hatékonyan a VOSZ a KKV-k digitális transzformációját? 17:10 - 17:30 Auditórium

    Az előadás bemutatja a VOSZPort digitális vezérlőpult és a VOSZ Induló Vállalkozásoknak szánt programján keresztül azt, hogy miként segítheti egy újító társadalmi szervezet a hazai KKV-k digitális átalakítását. Ismertetésre kerül az is, hogy milyen eszközökkel tud egy szervezet segíteni az Induló vállalkozásoknak a számukra elérhető támogató/segítő szolgáltatások és programok összekapcsolása és integrálása által. Mindkét program célja, hogy a szolgáltatások piacának és a hazai KKV-k szektort összekapcsolásával jelentős lépést tegyünk a KKV-k hatékonyságnövekedésének területén.

    Barabás Tamás