Doronyai Éva
Több mint 10 éve dolgozom a repülőtéren, ahol korábban a vendéglátóegységekért voltam felelős vezető. Ebben a szerepben széleskörű tapasztalatot szereztem a vendégek kiszolgálásában és a mindennapi működés optimalizálásában. Később egy új kihívásba kezdtem, amikor megalkottuk az információs munkatársi pozíciót, amelynek kialakítása az én feladatom volt. 2020-ban kezdtem el a Service Design területén dolgozni, amelyhez úgy érzem, megfelelő tapasztalatom volt az utasélmény fejlesztése kapcsán. Azóta is szenvedélyesen keresem a lehetőségeket a szolgáltatások hatékonyabbá tételére és az élmény javítására. Minden oktatásomon elmondom, és tiszta szívből vallom, hogy ugyanannyi energiába telik kedvesnek lenni, mint nem kedvesnek. Hiszek abban, hogy ha szebbé tesszük az utasok napját, azzal a mi napunk is szebbé válik.
Előadásai
-
Fókusz az egyedi igényeken a Budapest Airportnál
10:20 - 10:40
103-as terem
- Honnan és hogyan indult el a Service design a Budapest Airportnál
- Milyen eredményeket értünk el azóta
- Milyen folyamatokat fejlesztünk most
- Napraforgó program: Nemlátható fogyatékossággal élőkért
- Hol találkoztam előszőr ezzel a programmal, és hogyan vezetjük be Mi ezt a Budapest AirportnálDoronyai Éva