Major Zoltán Pepe
Pályám elején szabadúszó filmesként és motion designerként kerültem először kapcsolatba a hazai kreatív világgal, majd prezentációs designerként és trénerként bővítettem storyteller eszköztáram. Munkám mellett mindig is nagy hangsúlyt fektettem a társadalmi szerepvállalásra, melynek eredményeként az Így Dolgozunk Mi kezdeményezés társalapítója lettem. Ez a fajta hozzáállás olyan exkluzív klubbok tagságával jutalmazott, mint a TEDx előadók, a Forbes 30 under 30 vagy a Highlights of Hungary díjazottak közössége. 5 évvel ezelőtt csatlakoztam az Isobar Budapest, Experience Design csapatához, ahol Lead Experience Designerként olyan márkákon dolgoztam, mint a Coca-Cola, Vénusz, Telekom vagy az osztrák Herold Hilft, de vezető szerepet játszottam olyan globális cégek digitális termékfejlesztésében is, mint a Rolls-Royce Power Systems. Jelenleg Creative Experience Directorként segítem a hazai Isobar iroda munkáját, ahol olyan élmények tervezésére vállalkozunk, amiknek a szerves részét képezi a technológia, előzetes kutatás és valós idejű adatok alapján személyre szabottak, erejüket és hatásukat pedig kreatív ötleteink adják.
Előadásai
-
Rapid termék és szolgáltatás innováció az AI-korban
16:10 - 16:30
106-os terem
Ahogy épülnek be az AI-alapú eszközök számos szolgáltatás vagy kampány működésébe, úgy tolódik ki a designer szerepe is ezen a technológiai határon túlra. A generatív AI olyan dinamikusan változó élményeket teremt, amik tervezése, prototipizálása és tesztelése még annyira sem közelíthető előre "megírt" interakciókkal, mint amennyire a papír skiccek közelítik a digitális touchpointok működését. Ezért mi design és technológia szimbiózisában hiszünk és abban, hogy a low-code / no-code eszköztár a design csapat legerősebb támasza, hogy minél gyorsabban és pontosabban tervezhessen ezekre a teljesen újfajta, nehezen belátható interakciós folyamatokra.
Major Zoltán Pepe